Bár Vörösmarty Mihály nem az OTP Bank Liga 2014-15-ös szezonjának utolsó előtti fordulójában megrendezett, különösebb téttel nem bíró találkozójára írta fent idézett szavait, de ha történetesen nem egykoron a könyvtárban, hanem a mai mérkőzésen a Pancho Arénában elmélkedik, a zárómondat ugyanígy szólt, szólhatott volna.
Pedig minden adott volt ahhoz, hogy az elmúlt időszak tapasztalatai szerint egy unalmas, lézengő, “legyünk már túl rajta” jellegű találkozót láthassunk, hacsak az Újpest ötmeccses győzelmi szériájának megnyújtását nem vesszük elő mint motivációs tényezőt. A két csapat végső helyezésében nagy változás nem történhet, kiesés vagy nemzetközi szereplés elérése egyik gárdát sem fenyegette, a jövő évi licenszet pedig már mindkét csapat megszerezte, sőt az idei gólkirályi cím is eldőlt. Legalábbis ezt gondoltuk a mérkőzés előtt, a félidőre viszont ebben is kicsit határozatlanabbak lettünk.
Történt ugyanis, hogy a csapatok nem az előbb felvázolt szellemben álltak hozzá a mérkőzéshez, hanem a felázott pályán a szó szerinti futballt, annak hagyományos, múltszázad közepe tájáig érvényben lévő értelmezését vették kiindulópontnak: rúgjunk többet mint az ellenfél.
A 6. percben az előző mérkőzésen mesterhármasig jutó Tischler Patrik kezdte a gólgyártást, amit a 12.-13. percben az újpestiek folytattak, megfordítva az állást. A góllövési fonalat nagyon elkapó Tischler ezt még a 20. perc előtt egalizálta és úgy tűnt ezzel kicsit le is kapcsolta az égről a pályára rátelepült “villámcsapásokat”. A pihenőre mégsem döntetlennel tértek a csapatok, mert Tischler újra jókor érkezett és már a szünetre összehozta az újabb mesterhármasát.
Ekkor többen számolgatni kezdtek, hogy ha az előző forduló előtti Nikolics – Tischler 21:8-as góllövőlista állás mostanra 21:14-re módosult, akkor vajon elég lesz-e a bajnokságból hátralevő 3 félidő a felcsútiak 9-esének, hogy esetleg befogja a szintén Fejér-megyei éllovast.
A második félidőt azonban nem ő, hanem a találkozón második gólját szerző újpesti Andrics kezdte góllal, igaz, Tischler nem hezitált sokat, tudta a dolgát: a 66. percben egy csodaszép, védőket döntögető lövőcselsorozat végén újra a hazaiakat juttatta előnyhöz. Az újpestieknek ezúttal csak 3 percre volt szükségük a reakcióra: egy jól elvégzett szabadrúgás egy védőn megpattanva utat talált a felcsúti hálóba. 4:4 – és még volt hátra több mint 20 perc! Helyzet itt – helyzet ott, továbbra is felvállalták a csapatok a támadófocit (a védekezésről most inkább ne beszéljünk), amiből a jó sorozatban lévő lilák jöttek ki jobban: egy Andrics kapuralövésbe Nego ért bele, beállítva a 4:5-ös végeredményt.
Bár még jó 10 perc hátravolt a találkozóból és az embernek úgy lett volna kerek a történet, ha Tischler ezt is kiegyenlíti saját és csapata 5. góljával, de a találkozó ebben nem hasonlított Vörösmarty művére, és nem az utolsó sor, az utolsó esemény marad emlékezetes, hanem ami előtte történt.
Az az őszinte játék, amit a két csapat kivitt a pályára, és az a mérkőzés, ami a szezon legfordulatosabb találkozója volt. Ahol egy jó ebédhez hasonlóan minden együtt volt: a hús (mérkőzés), a köret (a stadion) és a savanyúság (a hangulat).
Vörösmarty zárósora pedig ugyanúgy szól a mai mérkőzés kapcsán a 4 szerzett gólja ellenére pont nélkül záró Tischler Patriknak, mint a két csapatnak és a szurkolóknak egyaránt.
Loading ...