Rajt az Európa Ligában

Annak ellenére hogy javában tart az Európa-bajnokság, elkezdődtek a küzdelmek az Európa Ligában,  az első selejtezőkör első mérkőzéseit rendezték a héten. Az elmúlt évek nem túl sikeres magyar szereplése miatt csapatainknak már ebben a körben be kellett kapcsolódni a küzdelmekbe, a csoportkörbe jutáshoz négy párharcot kell sikeresen megvívni. AKTMTKAz aránylag kedvező sorsolásnak köszönhetően egyik együttesünk sem kapott kifejezetten erős ellenfelet, bár az MTK az elmúlt években óriásit fejlődött kazah bajnokság egyik élcsapatát, a pár évvel ezelőtt a Kecskemétet kiejtő Aktobe csapatához utazott. A kék-fehérek reményteli helyzetből várják a visszavágót, ugyanis idegenben 1:1-es döntetlent értek el, Torghelle vezető góljára a hazaiak 11-esből válaszoltak. A magyar kluboknál a héten még nem léptek pályára az EB-n szerepelt játékosaik, így Bese Barnabás nem kapott szerepet a fővárosiaknál. Ugyanígy nem volt a védelem tagja Lang Ádám és Juhász Roland a Videotonban, akik a Pancho Arénában a moldáv kupagyőztes Zaria Balti gárdáját látták vendégül. A két játékos hiányát gond nélkül viselte el a székesfehérvári csapat, ugyanis kapott gól nélkül zárták a találkozót. Elől viszont annak ellenére, hogy valóban idény eleji formában játszott a gárda, sikerült háromszor is betalálni így gyakorlatilag eldőlt a továbbjutás. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a különbség csak az utolsó percekre alvidibaltiakult ki, a 20.percben szerzett Géresi gól után hosszú gólcsend következett, amit a csereként beállt Feczesin tört meg:  előbb a 10 emberre fogyatkozott vendégek ellen fejelt be egy jobbról érkező beadást a 88.percben, majd egy újabb vendégkiállítás után egy szép akciót követően a hosszabbítás utolsó pillanataiban köszönt be újból. Az új edző Henning Berg sokat mérgelődött a kispadon egy-egy szituáció láttán, de remélhetőleg az új igazolások beilleszkedése és az új játékrendszer elsajátítása sikeres és gyors lesz, hiszen a következő körben – ha nem történik csoda – a szerb Csukaricski vár majd a fehérvári csapatra, amely legalább egy szinttel magasabb játékerőt képvisel.lafbed

Három csapatunk közül a debreceniek kapták a legkönnyebb ellenfelet, a san-marinói La Fiorita búcsúztatása messze nem tartozik a lehetetlen küldetések közé. Ennek megfelelően fölényes 5:0 arányú győzelmet arattak a hajdúságiak a miniállam olimpiai stadionjában, Szakály és Tisza kétszer, míg Kulcsár egyszer volt eredményes. A visszavágó csak formalitás, a Lokinál kezdhetik feltérképezni a következő fordulóbeli ellenfelüket, amely a fehérorosz  Tarpeda Zsodzina lesz. Annak ellenére, hogy az elmúlt évek kupamérkőzései után hidegrázást kapnak a bjelorusz ellenfél kapcsán, talán a tavalyi negyedik helyezet nem képvisel akkora játékerőt, mint a rossz emlékű Bate Boriszov csapata.

Jegyzőkönyvek:

Aktobe (kazah) – MTK 1:1 (1:1)

gólszerző: Zsalmukan (44.p. – 11-esből) illetve Torghelle (30.p.)

 

Videoton – Zaria Balti (moldáv) 3:0 (1:0)

gólszerző: Géresi (18.p.), Feczesin (88.p., 94.p.)

Kiállítva: Picusceac, Suvorov (mindkettő Zaria)

 

La Fiorita (san-marino-i) – Debrecen 0:5 (0:2)

gólszerző: Szakály (5.p. , 84.p.)  Tisza (34.p. , 49.p.) Kulcsár (89.p.)

Share Button

Ez is érdekelheti