11 év után lett ismét Magyar kupa győztes a Fradi!

A Ferencváros a második félidő első felében három gólt szerezve, majd a hajrában negyedszer is betalálva nyerte meg a Videoton FC elleni kupadöntőt, és története során 21. alkalommal hódította el a Magyar Kupát.

A 75. Magyar Kupa-döntőt az OTP Bank Liga két legjobb csapata, a bajnokságot már megnyerő Videoton FC, és a második helyen álló Ferencváros vívta. A mérkőzést a zöld-fehérek stadionjában, a Groupama Arénában rendezték, ahol tétmérkőzésen még egyetlen riválistól sem kapott ki a Fradi. A Videoton FC idegenben is jól szerepelt az idény során, ezért a fehérváriak joggal bízhattak abban, hogy megszakítják riválisuk hazai szériáját.

Ahogyan azt a mérkőzés felvezetésében a két csapat játékosai megjövendölték, egyik fél sem vállalt komolyabb kockázatot, a szervezett védekezést tartották elsősorban szem előtt a futballisták. A Vidi a gyors ellentámadásokat részesítette előnyben, és ezekből sikerült is egy-két lehetőséget teremtenie, elsősorban Nikolics Nemanjára, illetve a jobb oldali csatárként, a szokásosnál beljebb szereplő, Filipe Oliveira által támogatott Gyurcsó Ádám beindulásaira kellett figyelnie a Fradinak.

A másik oldalon a tavasszal az NB III-as csapatban játszó, az U20-as válogatottal hamarosan a korosztályos világbajnokságon szereplő Nagy Ádám kezdőbe jelölése okozott meglepetést. A Fradi középpályája így a szokásosnál kevésbé volt támadó szerkezetű, de a zöld-fehérek a mérkőzés kezdeti szakaszában így is vezettek veszélyes akciókat. A játékrész két legnagyobb helyzetét azonban a Vidi hagyta ki, előbb a 10. percben Gyurcsó lövését védte Dibusz Dénes, majd a 16. percben Nikolics találta el rosszul a labdát nagy helyzetben. A félidő második felében kevesebb lehetőség adódott a csapatok előtt.

A második félidő elején megérkezett a stadion fölé az országon áthaladó zivatarzóna, és a kezdődő esőben, az 53. percben megszerezte a vezetést a Fradi: Ramírez a balösszekötő helyéről a jobb oldalra játszott, ahol jól érkezett Varga Roland, és az ötös jobb sarkáról a jobb alsó sarokba fejelt (0–1). A 60. percben – már özönvízszerű égszakadás közepette – Lamah került ziccerbe, de lövését bravúrral védte Calatayud. Néhány másodperccel később már nem menekült meg a kapott góltól a Videoton FC, Varga Roland jobbról ívelt középre, az érkező Batik Bence pedig a kapuba kanalazta a labdát (0-2). A 63. percben kettőt is cserélt a Vidi, Oliveira helyére Álvarez, Simon helyére Trebotic érkezett. A változtatás sem hozott azonban eredményt, a 69. percben már három gól volt a Fradi előnye, Böde Dániel a bal oldalról, az alapvonal közeléből ívelt a kapu elé, ott éppen Roland Lamah tartózkodott, és 5 méterről a kapuba bólintott (0-3). A fehérváriak elkeseredetten próbáltak közelebb kerülni a Ferencvároshoz, de az idő múlásával egyre kevésbé hitték el, hogy esélyük lehet az egyenlítésre. A 86. percben kiütésessé tette győzelmét a Fradi, Böde ütempasszával Varga Roland tört kapura, középre passzolt volna, de a felszabadítani igyekvő Szolnoki Roland becsúszva a saját kapujába továbbított (0-4). Ez maradt a végeredmény, a Fradi magabiztosan nyert, története 21. Magyar Kupa-diadalát aratva.

A huszegyedszer kupagyőztes Fradi!

A huszegyedszer kupagyőztes Fradi!

A Videoton FC-nek járó ezüstérmeket, valamint a győztesnek járó aranyérmeket és a Magyar Kupát Csányi Sándor, az MLSZ elnöke és Bánki Erik, az MLSZ elnökségi tagja adta át.

Videoton FC – Ferencváros 0-4 (0-0)
Videoton FC: Calatayud – Szolnoki, Juhász, Vinícius, Stopira – Sándor, Simon (Trebotic, 63.) – Gyurcsó, Kovács I. (Feczesin, 71.), F. Oliveira (Alvarez, 63.) – Nikolics.
Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Pavlovic, Batik, Ramírez (Philipp Bönig, 89.) – Gera (Cukic, 87.), Somália, Nagy Á. (Gyömbér, 70.) – Varga R., Böde, Lamah.

A ferencvárosiak emelhették magasba a trófeát, teljesen megérdemelten

A ferencvárosiak emelhették magasba a trófeát, teljesen megérdemelten

mk21mk22

 

Forrás: mlsz.hu

Share Button

Juhász Attila

Juhász Attila vagyok! A Komlósi Oktatási Stúdió hallgatójaként szereztem újságírói szakképzettséget, nyolcadik éve foglalkozom riporterkedéssel, újságírással, azóta rendszeresen tudósítok sporteseményekről az írott- és az elektronikus sajtó területén is. Cikkeim, interjúim jelentek már meg más-, nem sportos témakörökben is. Dolgoztam már mint a Lánchíd Rádió, a JégKORONG című újság, és a Flag-polgári magazin munkatársa is. Az onlajnok.com, internetes sportközvetítésekkel foglalkozó oldal szerkesztő-riportere, a jégkorong MOL liga TV kommentátora és a Nemzeti Sport című napilap helyszíni tudósítója vagyok. A sportriport magazint barátommal, kollégámmal, Labanc Csabával azért alapítottuk, hogy mi is és a kedves olvasók is egy kicsit jobban bepillanthassanak a sportélet kulisszái mögé! Kellemes kikapcsolódást kívánok minden kedves olvasónknak! HAJRÁ MAGYAR SPORT!

Ez is érdekelheti