Három nappal a reményt keltő bukaresti döntetlen után újra pályára lépett a magyar labdarúgó válogatott.
Ezúttal az eddig pont nélkül álló Feröer-szigetek otthonában játszott EB-selejtező mérkőzést nemzeti csapatunk, és kissé visszafogott teljesítménnyel 1:0 arányban diadalmaskodott. A lényeg a 3 pont megszerzése volt, amit telesítettek is a fiúk, de a közvélemény játékban többet várt a csapattól.
Pedig ma már nincsenek könnyű ellenfelek, a mostani sorozat ezt messzemenőkig bizonyítja, a jelenlegi tabellák alapján a pótselejtezős (azaz 3. helyen) áll többek között a világbajnok német csapat, Portugália, Belgium vagy akár Hollandia is. Ha ez így folytatódik, akkor a mieink számára kimondva-kimondatlanul kitűzött csoportbeli 3. hely megszerzése által is szinte elérhetetlennek tűnik a franciaországi kontinensviadalra való kijutás. Ez még a jövő, de nézzük milyen változások történtek a “csomagban” lejátszott két októberi mérkőzés között.
Annak ellenére, hogy a válogatott jól muzsikált a románok ellen, Dárdai Pál 5 helyen is megváltoztatta kezdőcsapatát, noha sem eltiltás sem pedig sérülés nem nehezítette a feladatát. A hírek szerint a három nappal korábbi találkozó nagyon sokat kivett néhány játékosból, akiknek regenerációja nem volt megoldható a következő mérkőzésig. A kapuban a szombati magabiztossága ellenére Királyt Dibusz váltotta, és a fiatal játékos néhány bravúrral igazolta is a csapatba kerülését. A védelemben is történtek változások: a már a kerethirdetésnél is jobbhátvéd posztra jelölt Simon Krisztián mellett a bukaresti találkozón jól teljesítő Juhász és Kádár, valamint a sokak által rég válogatottba követelt Korhut Mihály alkották a hátvédsort. A középpályáról kimaradt Elek, Stieber és Lovrencsics, helyettük kis átszervezéssel Tőzsér, Varga és Nikolics kapott lehetőséget, természetesen más feladatkörrel. Nikolics szereplése előrevetítette a támadó felfogást, Szalai mellett ő volt a másik csatár, de az egész csapat nem volt híján támadó vénával rendelkező játékosokkal: a 10 mezőnyjátékos közül 16-17 éves korban összesen 1 (Kádár) volt igazi védő, mellette Varga volt még annak idején védekező feladatokkal megbízva. Ez a tény is előrevetítette, hogy a kapitány által pályára küldött csapat a támadásokat volt hivatott erőltetni, nem volt mese, be kellett gyűjteni a 3 pontot.
Ezzel szemben az északiak kihasználva a műfüves és hagyományosnál kb 600 nm-rel kisebb pályát, elkezdtek támadni, ami a magyar csapatot kissé meglepte. Ugyanúgy, ahogy a romániai mérkőzésen, itt is legalább 15 perc kellett mire felvettük a kesztyűt, ami olyan jól sikerült, hogy a 21. percben (nyerő szám!) Szalai révén megszereztük a vezetést. Ezután is támadásban maradt a csapat, a hazaiak többször is meleg helyzetben tisztáztak kapujuk előtt. Sajnos a félidő megtörte ezt a lendületet és a második félidőben végig dominálni tudtak a feröeriek, ami talán egy-két játékosunk előző találkozóról megmaradt fáradtságának számlájára is írható. Szemmel látható volt, hogy a csereként beállt Kalmár Zsolt mennyivel gyorsabban, lendületesebben játszik mint a többiek és a frissességének köszönhetően a pálya minden szegletében feltűnik. Talán neki is köszönhető, hogy a csapat ki tudta húzni a második félidőt kapott gól nélkül, így értékes 3 ponttal lett gazdagabb.
Nem volt egy szép meccs, de ezt tudni lehetett előre, a válogatott a két mérkőzésen megszerzett 4 ponttal viszont versenyben maradt és kicsit szusszanhat a nagyon fontos, november 14-én, az Üllői úton megrendezésre kerülő finnek elleni mérkőzésig. Az ugyancsak 4 ponttal álló nyelvrokonaink elleni találkozón szintén nem lesz cél a parádés futball, azonban ha az ott megszerezhető 3 pont is “zsákban lesz”, újra visszaállhat a csapat a tervek szerinti útra, amelyről az északírek elleni hazai vereség térítette le.
(fotó: uefa.com)
Loading ...