Mennyit ér egy szabálytalanság?

arbitre-carton-2Véget ért az OTP Bank Liga 2014-15-ös szezonjának 2 tavaszi fordulóval meghosszabbított őszi szezonja.

Sokféle elemzés látott már napvilágot a lejátszott 17 fordulóról, magazinunk az elkövetett  szabálytalanságok súlyára volt kíváncsi, vagyis arra, hogy egy sárga (vagy piros) lap felmutatását csapatonként átlagosan hány szabálytalanság előzi meg.

Egyúttal arra is választ ad az elemzés, hogy egyes csapatokkal szemben mennyire szigorúak vagy elnézőek a játékvezetők.

Érdekes, hogy a hagyományos bajnoki tabella első három helyezettje közül kettő nálunk is a dobogón végzett olyan tekintetben, hogy meglehetősen szigorú elbánásban részesülnek a szabálytalanságok vonatkozásában. Annak ellenére hogy a diósgyőriek az egész mezőnyt tekintve a harmadik legkevesebb szabálytalanságot követték el, a második helyen állnak az elbírálás tekintetében. Alíg több mint 5 és fél  szabálytalanság szükséges számukra egy lap „előcsalogatásához”.  A listavezető Videoton is aránylag kevés szabálytalansággal az élmezőnyben végzett, az itteni  bronzéremhez náluk 5,73 szabálytalanság ért lapot a sporiknál.

footA legszigorúbb elbánásban viszont a kieső helyen tanyázó, és pocsék őszt maga mögött tudó Haladás játékosai részesültek: minden ötödik fault után járt a lap. A szombathelyiek eredménye nem volt meglepő annak fényében, hogy messze a legtöbb,  szám szerint 61 lapot könyvelhettek el a kevés rúgott góljuk mellé, ez 20%-kal több mint a második legtöbbet figyelmeztetett csapat eredménye (Kecskemét, 49). A dobogón végzett 3 együttes ráadásul a lapok színében is rosszul áll: az ősszel összesen kiosztott 39 piros lap közül 12 az ő „birtokukban” van, magyarul e három csapat a kiállítások több mint 30%-t is bekönyvelhette.

A legtöbbet szabálytalankodó együttes ezen a meghosszabbított őszön mégsem az eddig említettek közül került ki: a vártnál gyengébb szereplés minden bizonnyal a fejeket is megviselte Győrben, mert messze a legtöbb (mérkőzésenként majdnem 20) szabálytalanságot ők követték el.

Bár a legkevesebb szabálytalanságot a Dunaújváros játékosai vétették (208) – megszeppent újoncok? – , a játékvezetők mégis az MTK csapatát érezték a legsportszerűbbnek, hiszen a kék-fehéreknek csak minden 9 és feledik szabálytalanságát ítélték lapra érdemesnek. Ez majdnem a duplája a szombathelyi értékeknek és több mint másfélszer magasabb, mint a Diósgyőr vagy a Videoton esetében.

A kérdés ezek után az, hogy a speciális tabellánk élmezőnyében végzett csapatok valóban annyival durvábban, sportszerűtlenebbül játszanak mint a hátrább végzettek, vagy egyszerűen csak a játékvezetők részesítik őket szigorúbb elbánásban.

lapok 004

Share Button

Ez is érdekelheti