A magyar férfi kosárlabda-válogatott egy hajszálra volt a csodától és az Európa-bajnoki részvételtől, de egy rendkívül érzelemdús derbin „csak” tizenöt pontot vert Csehországra. Ha a sorozat előtt valaki azt mondja, hogy ennyivel győzzük le őket…de ez most kevésnek bizonyult. Az érintetteket kérdeztem..
Keller Ákos, a válogatott centere:
-Amikor felkészülési mérkőzésen kikaptunk a szlovákoktól, mindenkitől azt hallottuk, hogy milyen gyengék vagyunk, még őket sem tudjuk megverni… pedig akkor még csak másfél hete edzettünk, a felkészülésünk elején jártunk, semmire nem voltunk készen. Amikor a portugálok ellen is alulmaradtunk, ugyanezt kaptuk, pedig akkor már látszódott, hogy ha elérjük a maximális fordulatszámot, őket meg tudjuk majd verni. Persze azt azért mi sem gondoltuk, hogy idegenben hússzal… mindenesetre abban biztosak lehettünk, hogy nem vagyunk gyengék. A formaidőzítésünk remekül sikerült, a tétmeccsekre álltunk össze igazán, pont akkor voltunk a legfrissebbek, amikor kellett, minden klappolt, igazi csapatként tudtunk játszani. Aztán az első meccs után már talán bíztak is bennünk, majd a második után főleg… – beszélt Ákos a kezdetekről.
-A csehek elleni utolsó meccsen az első félidőben is jobban játszottunk, de a másodikban már egyértelmű volt, hogy nem elképzelhetetlen a tizenhét pont. Azt soha nem gondoltuk, hogy nem lehet meg, a nagyszünet után, mikor már tíz-tizenkét pont körüli előnyünk volt, egyértelműen hittük, hogy képesek vagyunk rá. Aztán a végén mégsem. Ha egy hármas még beesik… ha egy kicsit jobban értékesítjük a büntetőket… ha nem kapunk a végén faulttal együtt kosarat… ha egy picit jobban tudunk figyelni a lepattanókra, abból is kaptunk kosarat… ha nem adjuk el a végén a labdát…
-Az utolsó támadásnál felrajzoltuk a figurát, és úgy volt, hogy ha senki nem marad üresen, akkor én kapom a labdát és Voja dob belőle hárompontost. Persze annyira egyértelmű volt, hogy faultolni akarnak, hogy az nem igaz… próbáltam elmenekülni előle, de nem sikerült, befújták. Onnantól kezdve az elsőt be kellett dobni, a másodikat ki kellett hagyni – még ez is sikerült, aztán nagy reklamálások után még a labdát is kiharcoltuk. Az idő viszont elfogyott, négy tized alatt nem tudtunk már mit kezdeni… csak hogy ha esetleg pont úgy jön a labda és be lehet pöcizni… ha egy kis szerencsénk van… – fejtette ki gondolatait a szolnoki center a drámai utolsó pillanatokról.
A játékvezetést rengeteg kritika érte itthon, hiszen mindannyian láthattuk, hogy (finoman fogalmazva) nem kaptuk meg a hazai pályát, sőt. Keller Ákos viszont úgy gondolja, hogy ők figyelhettek volna jobban dolgokra és akkor nem lenne ez téma…
-Szerintem oda-vissza fújtak olyanokat, amiket nem kellett volna. Nálunk is a semmi faultokat, náluk pedig nagyon sok lépéshibát, amik végső soron azok voltak, de ezeket soha nem szokták megadni, pláne nem ennyiszer. Mi hibáztunk annyit, hogy nem tudtuk megnyerni.
Megkérdeztem Ferencz Csabát is, aki két triplájával kulcsszereplő volt a grúzok elleni óriási győzelembe – szerinte azért volt szerepük a játékvezetőknek.
-Úgy gondolom, hogy nagyon jól játszottunk az utolsó meccsen, de sajnos nem sikerült azt a maradék két pontot bevarázsolnunk. A játékvezetők hoztak olyan ítéleteket, ami miatt ez nem sikerült…szerintem ez tényező volt. A repülőn összeszedtünk egy vírust előtte, de úgy gondolom, hogy végül ez nem befolyásolta a játékunkat, nem rontott a teljesítményünkön. Ugyanúgy készültünk, ahogy minden összecsapásra, kemény meccs volt, a szurkolókat pedig maximális dicséret illeti, fantasztikus hangulatot csináltak a csarnokban! Büszke vagyok rá, hogy ennek a válogatottnak tagja lehettem, igazi csapat voltunk és úgy gondolom, hogy ebben a gárdában még sok van – még sok örömöt okozhat mindenkinek .
Kétségtelen. De azért fáj. A csehek elleni idegenbeli vereség is, ahol három ponttal bizonyultunk rövidebbnek és a grúzok elleni húszas is, ahol pedig – mint utólag kiderült – minden kosár számított. Meg persze ez az utolsó…ahol parádés játékkal, tiszta szívvel játszva simáztuk le Satoranskyékat. Persze tény, ennél jobbat nem remélhettük, de mégis kevés lett…
Gobodics Tamás
(a szerző a www.kezdő5.hu szakoldal szerkesztője)
Loading ...