Örökrangadó üres lelátók előtt – Ezt is megéltük!

Joggal örültek vasárnap a kék-fehérek, az üres lelátókról pedig nem Ők tehetnek

Joggal örültek vasárnap a kék-fehérek, az üres lelátókról pedig nem Ők tehetnek

Az elmúlt években az MTK legkiemelketőbb mérkőzése volt a Ferencváros elleni örökrangadó, amelyen sorra megteltek a lelátók a Hidegkuti Stadionban. A kék-fehérek az idén – a stadionjuk átépítése okán – átköltöztek albérletükbe a kispesti Bozsik Stadionban, ahol augusztus utolsó vasárnapján fogadták örök riválisukat. A zöld-fehér hívek a mai napig is boldogan emlékeznek a 2012. novemberében rendezett találkozó előtti felhajtásra, amikor az összes vendégjegy elfogyott a Sport utcában található vendégpénztárnál, ám a rendezőklub nagyot húzva, régi meccsjegyeket, tombolajegyeket osztogatott a belépni vágyó szurkolóknak, majd miután mindez elfogyott átirányították őket a hazai oldalra, ahol szívesen látták őket. Az idén bekövetkezett változás szele már tavasszal is megcsapta a fanatikusokat, hiszen akkor is már csupán elővételben volt lehetséges belépőjük kiváltása. Elérkeztünk a mai mérkőzéshez, amelyen a legborzalmasabb kép tárult egy futballszerető ember elé. Üres stadion, hangulattalan lelátó Magyarország legnagyobb hagyományú rivalizálásán, majd alig 10 perccel a kezdősípszó után a hazaiak kommunikációs igazgatója közölte az újságírókkal a hivatalos nézőszámot, amely még a négyszámjegyet sem érte el. A Magyar Labdarúgó Szövetség – igaz, hogy jószándékkal -, de tönkre tette a legősibb összecsapást a szurkolói kártya bevezetésével. A találkozót megelőzően több szurkoló is a stadion környékén ólálkodott annak a reményében, hogy valahogy jegyhez tud jutni. Sajnos ők nem jutottak be. A hazai oldalon a bérleteseken kívül kevesen döntöttek úgy, hogy jegyet és szurkolói kártyát váltanak a csapat mérkőzésére, a vendégek ultrái pedig továbbra is tiltakoznak a klub vezetői által bevezetett vénaszkenneres kártya miatt, amely nem csak a hazai, de az idegenbeli mérkőzésekre is kötelező a jegyváltáshoz. A hazai klub főrendezője a belépésnél panaszkodik, hogy több emberét látja a vendégszektorban, mint ahány fanatikus érkezett különbuszokkal a IX. kerületből. Voltak olyanok, akiket nem engedtek be a pálya területére, mivel nem a meghirdetett módon érkeztek a Bozsik Stadionhoz, hiába volt a mérkőzésre érvényes belépőjük.
A találkozón főképp a vendég és esélyesebb Ferencváros igyekezett irányítani, azonban az MTK remekül taktikusan játszott és a mérkőzés első felében és az ellentámadásokból történő veszélyeztetés után egy szöglet után Poór Patrik találatával megszerezték a vezetést. A válasz nem sokáig váratott magára, hiszen a német válogatott támadó, Benjamin Lauth 5 perccel később egalizálta az eredményt. A második félidőben nagyobb ferencvárosi fölényt láthatott a publikum, azonban gólt nem sikerült elérniük a zöld-fehéreknek, amelyet egy újabb ellentámadás végén megbosszultak a hazaiak: Vass Patrik centerezését a mérkőzésen a csapat húzóembere, dr. Horváth Zsolt passzolta a kapuba. Innen már nem volt visszaút a Ferencváros számára, az MTK megérdemelten nyerte meg a 205. örökrangadót.
“Azt mindenki láthatta, hogy a Ferencváros többet birtokolta a labdát, azonban végig uralni tudtuk a mérkőzést, stabilan védekeztünk, ebből kontrákat tudtunk vezetni, véleményem szerint akár nagyobb különbségű győzelmet is arathattunk volna.” – értékelte a látottakat a kék-fehérek diplomával is rendelkező támadója. “Még a mérkőzés előtt beszéltünk Vass Patrikkal, hogy a gólpassz adásban most ő jön nekem, ezt be is váltotta szerencsére, most rajtam a sor. Hat mérkőzésből négyet sikerrel vívtunk meg, a válogatott szünet után a Pápa ellen lépünk pályára, ahová nem is kell mondani, győzni készülünk. Remélem tudjuk folytatni ezt a jó szezonkezdetet. Nem volt egyszerű felednünk a múlt heti vereséget, az tényleg egy nagy zakó volt, de a hivatásos sportolóknak a nagy kudarcokat is fel kell dolgozniuk – nekünk is ez a dolgunk. A mai kevés nézőszámhoz az is hozzájárulhatott, hogy a Hidegkuti Stadionban közel 3000 Fradi-szurkoló tudott megjelenni, azonban ma sajnos elég gyér számmal voltak a vendégszurkolók a szurkolók tüntetésének köszönhetően is.”
A vasárnapi mérkőzés hangulatában egy edzőmeccsre hasonlított, a TV-ben ezt megtekintő, a magyar fociban idegen futballfanatikus számára nem tűnhetett fel, hogy ez hazánk legnagyobb múlttal rendelkező rangadója. Ha ezt a mérkőzést az új rendszer próbájaként igyekezett megrendezni az MLSZ, akkor sajnos ki kell jelenteni, hogy ezzel a húzással nagyon mellé nyúltak. Biztos van megoldás a problémára, de az minden bizonnyal nem a szurkolói kártya és a helyszíni jegyárusítás megszüntetése.

GYURIS ZOLTÁN

A vasárnapi furcsa örökrangadón megérdemelten nyert az MTK

A vasárnapi furcsa örökrangadón megérdemelten nyert az MTK

Share Button

Ez is érdekelheti