“Nehéz lesz, de remélem a legjobbakat” – mondta a szövetségi kapitány

Vasárnap első tétmérkőzését játssza Pintér Attila irányításával a magyar labdarúgó válogatott, a Ferencváros nemrégen átadott új stadionjában! Az ellenfél az az Észak-Írország, amelyet eddig minden alkalommal sikerült legyőznie a mieinknek. 1988-89-ben két vb selejtezőt nyertünk meg az északírek ellen, míg 2000-ben és 2008-ban egy-egy barátságos találkozón sikerült felülmúlni Őket. Ezúttal a 2016-os, franciaországi EB selejtező sorozatát kezdjük ellenük és ahhoz, hogy az immár megnövekedett kvalifikációs esélyeket – első ízben lesz 24 csapatos a kontinenstorna – valóra is válthassuk, mindenképpen győzelemmel kellene rajtolni! Kemény ellenfelek vannak még a csoportunkban! A vb nyocaddöntős Görögország, a minket az utóbbi években – legalábbis idegenben – rendre eltángáló Románia, a roppant kellemetlen Finnország és a talán ma még oda-vissza biztosan verhető Feröer!
Esélyeket latolgatni egy ilyen csoportban nem könnyű, de tény, hogy az új rendszerben már egy csoportharmadik hely is pótselejtezőt ér! Egyelőre azonban még Pintér Attila szövetségi kapitány is csak az első mérkőzésre koncentrál!
– Milyen ellenfélre, milyen mérkőzésre számít kapitány úr vasárnap, az Üllői úton?
– Úgy gondolom, hogy az északírek erejéről sokat elmond, hogy hét Premier ligában szereplő játékossal érkeztek Budapestre! A felkészülési mérkőzések során Chile és Uruguay ellen is remek teljesítményt nyújtottak, vagyis nagyon erős és komoly riválissal mérjük össze erőnket! Nehéz ellenfél már ránk, de a lehető legjobbat remélem a mérkőzésen!Játékosaimtól futball iránti alázatot és nagy hajtást várok vasárnap, bármilyen eredmény is születik, úgy kell lejönniük a pályáról, hogy a közönség tudja, mindent megtettek a siker érdekében!
– Milyen szempontok játszottak szerepet a mostani válogatott keret összeállításánál?
– Három szempontot vettünk figyelembe;
1. Azok kerülhetnek a keretbe, akik illenek a kialakított, begyakorolt és versenyképes játékrendszerekbe!
2 . Fontos, hogy minél több tétmeccs legyen a behívottak lábában!
3. És egyben ez a legfontosabb szempont; az emberi tulajdonságok, tényezők!
Hétfőn azt ígértem, hogy hat edzést tartunk a héten, s az eddigi hibákat igyekszünk kijavítani. Szerdán játszottunk egymás között több rendszerben is. Minden egyes ilyen egymás közötti játékot is videóra veszünk, így ezt is, a játékosoknak pedig ezáltal meg tudtuk mutatni, mit kell másképpen csinálni, hogy az északírekkel felvegyük a versenyt.
– Van -e már kezdőcsapat a vasárnapi meccsre?
– A fejemben természetesen már összeállt a tizenegy, de sajnos vannak gondjaink e tekintetben. Gera Zoltánnal mindenképpen számoltam eredetileg, de Ő sajnos az egyik edzésen megsérült és bár az állapota nem súlyos, egyelőre harcképtelen, így nem adhattuk le a nevét szombat délig, ez részünkről felelőtlenség lett volna.
Stieber Zoltánra térnék még ki. Kiutaztunk hozzá, megnéztük a felkészülési időszakban. Sajnos megsérült, másfél hetet kihagyott, illetve mindössze 45 percet játszott eddig tétmérkőzésen. Ezért úgy döntöttünk, hogy ezúttal nem kap meghívót a keretbe. Vannak tehát hiányzóink, de akik vasárnap este pályára lépnek, Ők alkotják a magyar válogatottat, Nekik kell mindent megtenniük a siker érdekében! Egyébként kezdőcsapatot, hivatalosan majd csak a mérkőzés napján hirdetek.
– Milyen érzések munkálkodnak Önben kapitánysága első tétmérkőzése előtt?
– A csapattól azt kérem, hogy tegyen meg mindent. Amit begyakoroltunk, azt bátran alkalmazza, s ezt tegye alázattal, azzal az alázattal, amelyről korábban már szóltam.
A szurkolókat arra kérem, hogy biztassák a csapatot a nehéz pillanatokban is, hogy a lehető leghamarabb újra olyan játékot tudjunk produkálni, ami kell a jó eredményhez.
A futballszerető emberektől és a sajtótól pedig azt kérem, ne egy meccs alapján ítéljenek. A csapat nevében kérem, legalább feleannyi időt adjanak nekünk, mint a korábbi válogatottaknak.
Egyébként fantasztikus dolog lesz ebben a csodálatos, új Fradi-stadionban irányítani a magyar válogatottat, soha nem feledem, mi mindent köszönhetek ennek a klubnak, hiszen itt lettem annak idején NB I-es játékos és innen kerültem be a magyar válogatottba is!

Két kerettag, Korhut Mihály és Balogh Balázs korábban már nyilatkozott magazinunknak, mindketten bíztak/bíznak a jó szereplésben és ugyanígy tesz tehát a szövetségi kapitány, Pintér Attila is!
Mi is bízunk abban, hogy az első EB selejtező után csak pozitívumokról számolhatunk majd be!pinter_attila_uj_fekvo_lead

Share Button

Juhász Attila

Juhász Attila vagyok! A Komlósi Oktatási Stúdió hallgatójaként szereztem újságírói szakképzettséget, nyolcadik éve foglalkozom riporterkedéssel, újságírással, azóta rendszeresen tudósítok sporteseményekről az írott- és az elektronikus sajtó területén is. Cikkeim, interjúim jelentek már meg más-, nem sportos témakörökben is. Dolgoztam már mint a Lánchíd Rádió, a JégKORONG című újság, és a Flag-polgári magazin munkatársa is. Az onlajnok.com, internetes sportközvetítésekkel foglalkozó oldal szerkesztő-riportere, a jégkorong MOL liga TV kommentátora és a Nemzeti Sport című napilap helyszíni tudósítója vagyok. A sportriport magazint barátommal, kollégámmal, Labanc Csabával azért alapítottuk, hogy mi is és a kedves olvasók is egy kicsit jobban bepillanthassanak a sportélet kulisszái mögé! Kellemes kikapcsolódást kívánok minden kedves olvasónknak! HAJRÁ MAGYAR SPORT!

Ez is érdekelheti