Néhányat aludva felnőtt, férfi jégkorong válogatottunk világbajnoki szereplésének végét követően már higgadtan lehet értékelni ezt a hét meccset, úgyhogy megpróbáltuk ezt mi is megtenni.
Nem volt könnyű, de talán sikerült!
2009 után szerepelhetett ismét az elitben a csapat, akkor a szapporói, most a krakkói csoda kellett ehhez, bár sokan azt mondják, hogy a tavalyi feljutás már messze nem volt akkora csoda, mint a 2008-as. Ez az újabb feljutás már az utóbbi évek kemény munkájának, a szisztematikus és egyre komolyabb fejlődésnek volt az eredménye.
Ennek ellenére a szentpétervári elutazás előtt minden szakember úgy vélekedett, hogy a bennmaradáshoz földöntúli bravúrra lenne szükség, de már egy pontszerzés is kisebbfajta csodával lenne egyenlő. A magyar drukkereket, a világ legjobb szurkolótáborát ez persze nem különösebben érdekelte, minden előzetes várakozást felülmúló számban kísérték el a válogatott a Néva parti nagyvárosba, mind a hét találkozón az elejétől végéig hatalmas lelkesedéssel buzdították a csapatot és ezzel nemcsak hatalmas erőt adtak a jégen küzdőknek, de kivívták az egész nemzetközi jégkorong-társadalom rokonszenvét és elismerését.
A nagy nekibuzdulás, a lelkesedés lelátón és jégen egyaránt végül egy parádés győzelemhez és hat vereséghez volt elegendő, ám a vesztes meccsek közül is csupán egy olyan volt, amikor komoly hiányérzet maradt bennünk a csapat teljesítményét illetően.
A nagy álom, hogy jövőre is a világ legjobb 16 együttese között maradjunk, nem vált valóra, a három megszerzett pont ehhez nem volt elég és felmerül a kérdés, lehetett volna -e még jobb, még szebb ez a 10 szentpétervári nap, sikerülhetett volna bravúrosabban ez a kaland?
Talán igen, ám ehhez még valami hiányzott.
Ha gyorsan végigfutunk a találkozókon, elmondható, hogy az első, szlovákok elleni partit lehet, hogy csak azért vesztettük el, mert egy magyar jégkorong válogatott ma még nem hiszi, nem hiheti el, hogy igenis van komoly keresnivalója egy ilyen kaliberű ellenfél ellen. Pedig talán már van. Ugyanis pillanatnyilag a magyar hoki felszálló-, a szlovák viszont egyre inkább leszálló ágban van, íly módon lassanként összeér vagy legalábbis nagyon közel kerül egymáshoz a két csapat tudása. Aki nem látta a mieink idei vb nyitómeccsét, nem hiszi el, de a harmadik harmadban reális esély volt nemcsak a kétgólos hátrány kiegyenlítésére, hanem akár a meccs megnyerésére is. Domináltunk a záróharmadban a 2002-es világbajnok ellen, de valami még hibádzott, meggyőződésünk, hogy ez a valami legközelebb már nem fog. Mindenesetre a végén üres kapus góllal kialakult háromgólos különbség messze nem a realitást tükrözi.
Pihenőnap nélkül futottunk neki a kanadaiak elleni találkozónak, de ennek ellenére sokkal közelebb voltunk a világbajnoki cím védőjéhez, a sportág tanítómestereihez, mint korábban bármikor. Szinte hihetetlen, de többször is kontráztak ellenünk a juharlevelesek, legalábbis a második harmadban lőtt négy góljuk nagy része ilyen szituációkból született. Egy kicsit jobb kapusteljesítménnyel – a vb után NHL-es csapat által szerződtetett Vay Ádám 6-1 után már hozta ezt – még ennél is kisebb lehetett volna a különbség, hangsúlyozzuk; KANADA ellen! Ráadásul ezúttal is a harmadik harmadban voltunk a legjobbak, ekkor a kapura lövésekben csupán eggyel múlt felül minket a címvédő, tényleg csak az A-csoportos rutin hiányzott az újabb magyar gólokhoz.
A harmadik összecsapásunk volt előzetesen a leginkább a nyerhető kategóriába sorolható. A múltban is rengeteg nagy csatát vívtunk a franciákkal és ezúttal is úgy mentünk ki a jégre, hogy legyőzzük őket. Ez a meccs volt lényegében az egyetlen, amikor ugye maradt bennünk abból a bizonyos hiányérzetből egy jókora adag, hiszen ezúttal tényleg nem tűnt jobbnak a rivális. Az egész meccset tekintve több volt a magyar kapura lövés, mint a francia, az első harmadban lőttünk két kapuvasat és az ellenfél vezető góljára is meglehetősen gyorsan sikerült válaszolni, mégis négygólos vereség lett a vége.
Ennek pedig egyértelműen a franciák sok éves elitben eltöltött rutinja, és hát valljuk meg, az átlagosnál sokkal gyengébb magyar kapusteljesítmény volt az oka. Ennek a meccsnek végére pedig úgy tűnt, szét is esett a mieink játéka, mindenki féltette a gárdát a hátralévő négy mérkőzés előtt
Loading ...