Feljutás, kiesés, vagy valahol a kettő között? – ezúttal minden lehetséges

Amit a magyar hokiszurkolók ilyenkor április táján már mindig oly’ nagyon várnak, az vasárnap kora délután végre megkezdődik! Természetesen a divízió 1/A. jégkorong világbajnokságról van szó, arról a csoportról, ahol a magyar felnőtt, férfiválogatott is szerepel.
2012 óta minden évben leírjuk azt, hogy mennyire erős a mezőny, milyen nehéz mérkőzések várnak válogatottunkra az elkövetkezendő szűk egy hétben, de most talán tényleg igaz, hogy minden idők legerősebb divíziós vb mezőnye jött össze a lengyelországi Krakkóban.
Tavaly, Gojangban a házigazda Koreai Köztársaság együttese esett ki, míg egy osztállyal lejjebbről Lengyelország jutott fel ide, az elitből pedig a kazahok és az olaszok szálltak alá, helyet cserélve az osztrák és a szlovén válogatottal.
A magyar válogatott felkészülése nem volt zökkenőmentes. Két nagyszerű, kanadai játékos – Banham Frank és Sarauer Andrew – honosításával előbb alaposan megerősödött a keret, ám amit nyertünk a réven, azt sajnos elveszítettük a vámon; két remek csatárunkról, Sikorcin Ladislavról és Bartalis Istvánról sérülésük miatt le kell mondania a szakvezetésnek, Nagy Gergő klubcsapata pedig rájátszásba jutott a tengerentúlon, így Ő ezúttal nem jöhetett haza. Így viszont lehetőséget kap a bizonyításra élete első felnőtt világbajnokságán két juniorkorú játékosunk, az egyaránt székesfehérvári, Erdély Csanád és Vincze Péter!
A felkészülési mérkőzések lényegében jól sikerültek, két szép győzelem Ausztria – közel 38 év után tudtunk válogatott hokimeccset nyerni a sógorok ellen – és egy szoros vereség Szlovénia ellen, mindkét ellenfelünk részt vett a tavalyi, szocsi téli olimpián és most az A-csoportos világbajnokságra készül.
És még egy érdekesség a magyar válogatottal kapcsolatban; nálunk az 1975-77-es születésű játékosokat tekintettük a sportág “Aranygenerációjának”, az a korosztály vetette meg szilárdan a lábát a világbajnokság második vonalában, majd vezérletükkel jött össze a 2008-as “szapporói csoda”, mostanra pedig hírmondó sem maradt közülük! Utolsóként a csapatkapitány, Tokaji Viktor esett ki sérülés miatt, de stábtagként azért Ő is a küldöttséggel tartott a világbajnokságra.

Vasárnap Japán ellen rajtol tehát számunkra a vb, majd sorrendben Kazahsztán, Olaszország, Ukrajna és végül a házigazda Lengyelország következik.
Kis túlzással mindenki verhető és mindenkitől ki is lehet kapni, az igazság valószínűleg ezúttal is valahol a két szélsőség között lesz majd. A várhatóan több ezer magyaron, a “világ legjobb szurkolótáborán” ezúttal sem fog múlni semmi sem!

A magyar válogatott krakkói kerete:

Kapusok (2): Bálizs Bence (Miskolci Jegesmedvék), Rajna Miklós (Fehérvár AV19)

Bekkek (7): Gő

Reméljük, egy sikeres vb után is mosolyoghat majd Rich Chernomaz szövetségi kapitány

Reméljük, egy sikeres vb után is mosolyoghat majd Rich Chernomaz szövetségi kapitány

A 2008-ban feljutó válogatottunkból mára négy játékos maradt a csapatban

A 2008-ban feljutó válogatottunkból mára négy játékos maradt a csapatban

z Balázs, Tyler Metcalfe (Miskolc), Pozsgai Tamás (Dab.Docler), Kiss Dániel (Újpest), Orbán Attila, Szirányi Bence (mind Fehérvár), Vas Márton (Löwen Frankfurt, német)

Csatárok (13): Frank Banham, Benk András, Erdély Csanád, Kovács Csaba, Kóger Dániel, Magosi Bálint, Andrew Sarauer, Vincze Péter (Fehérvár), Nagy Krisztián (Miskolc), Hári János (MODO, svéd), Sebők Balázs (Kaajanin Hokki, finn), Sofron István (Krefeld Pinguine, német), Vas János (Slavia Praha, cseh)

Kapus-vésztartalék: Hetényi Zoltán (Fehérvár AV19)

A 2015 IIHF DIVÍZIÓ I/A VB PROGRAMJA

Vasárnap, 2015.04.19.

13:00 Magyarország – Japán

16:30 Ukrajna – Kazahsztán

20:00 Lengyelország – Olaszország

 

Hétfő, 2015.04.20.

13:00 Kazahsztán – Magyarország

16:30 Olaszország – Ukrajna

20:00 Japán – Lengyelország

 

Kedd, 2015.04.21.  Szünnap

 

Szerda, 2015.04.22.

13:00 Kazahsztán – Japán

16:30 Olaszország – Magyarország

20:00 Lengyelország – Ukrajna

 

Csütörtök, 2015.04.23.

13:00 Japán – Olaszország

16:30 Ukrajna – Magyarország

20:00 Kazahsztán – Lengyelország

 

Péntek, 2015.04.24.  Szünnap

 

Szombat, 2015.04.25.

13:00 Japán – Ukrajna

16:30 Olaszország – Kazahsztán

20:00 Magyarország – Lengyelország

 

A csupán 19 esztendős Erdély Csanád a magyar válogatott egyik vb újonca

A csupán 19 esztendős Erdély Csanád a magyar válogatott egyik vb újonca

Share Button

Juhász Attila

Juhász Attila vagyok! A Komlósi Oktatási Stúdió hallgatójaként szereztem újságírói szakképzettséget, nyolcadik éve foglalkozom riporterkedéssel, újságírással, azóta rendszeresen tudósítok sporteseményekről az írott- és az elektronikus sajtó területén is. Cikkeim, interjúim jelentek már meg más-, nem sportos témakörökben is. Dolgoztam már mint a Lánchíd Rádió, a JégKORONG című újság, és a Flag-polgári magazin munkatársa is. Az onlajnok.com, internetes sportközvetítésekkel foglalkozó oldal szerkesztő-riportere, a jégkorong MOL liga TV kommentátora és a Nemzeti Sport című napilap helyszíni tudósítója vagyok. A sportriport magazint barátommal, kollégámmal, Labanc Csabával azért alapítottuk, hogy mi is és a kedves olvasók is egy kicsit jobban bepillanthassanak a sportélet kulisszái mögé! Kellemes kikapcsolódást kívánok minden kedves olvasónknak! HAJRÁ MAGYAR SPORT!

Ez is érdekelheti