Parádés teljesítménnyel kezdte meg Európa-bajnoki szereplését a magyar labdarúgó válogatott. Az előzetesen esélyesebbnek vélt osztrák nemzeti tizenegyet 2:0 arányban múlták felül Berndt Storck játékosai, akik a kapitány mérkőzés utáni értékelése szerint nem tudtak volna a keddinél jobb teljesítménnyel előrukkolni, magyarul minden játékos tudásának közel maximumát nyújtotta.
A kapuban az EB-k történetének legidősebb pályára lépő játékosává avanzsált Király végig rendkívül magabiztos volt, nyugalmat sugározott, jól irányította a védőket, akik szintén minimálisra redukálták a hibák számát. Az első percben, percekben volt ugyan némi bizonytalanság, de úgy tűnik Storck a csapat fizikai és mentális felkészítése mellé a szerencsét is hadra fogta és a csapat mellé állította. A norvégiai pótselejtezőhöz hasonlóan most is velünk volt a kapufa és Alaba első percben megeresztett lövésénél kisegítette Királyt. Ébresztőnek is beillett a helyzet és olyannyira hatásos volt, hogy az első negyedóra végétől kezdve átvette az irányítást a magyar csapat, szemre is tetszetős adogatással és labdabirtoklási fölénnyel adtunk nyomatékot a szövetségi kapitány szavainak, miszerint nem turistáskodni jöttünk Franciaországba. Két kimaradt osztrák lehetőség után Dzsudzsák lábában is ott volt a vezető gól, de sajnos a “gyengébbikkel” találta el, így az első félidő gól nélkül zárult. A fordulás után újra kicsit ránk jöttek a “sógorok”, de szintén aránylag hamar rendezni tudtuk a sorokat. Olyannyira, hogy a 63. percben a mérkőzést megelőző 550 percen keresztül gólképtelen Szalai Ádám megszerezte a 21.századi magyar futballtörténelem első Európa-bajnoki gólját. A pár perccel korábban a közönség által lekövetelt csatár Kleinheislerrel vitt végig egy támadást, több kényszerítő után az “osló-i hős”bokából adott kiugratását a rossz átvétel után is képes volt a kiinduló Almer alatt a hálóba juttatni. Szalai örömében meg sem állt a kapu mögötti lelátó első soráig, ahol az extázisban levő szurkolók a nyakába ugrottak és vélhetően minden korábbi kritikájukat azonnal elfelejtették. Arra a kérdésre, hogy a csatárnál a gól átszakítja-e azt a bizonyos lélektani gátat és varázsütésre megváltozik-e a teljesítménye csak a torna további mérkőzései adják majd meg a választ.
A mérkőzésnek azonban még nem volt vége de hogy a vártnál kevesebb izgalommal teljen el az utolsó félóra, arról az osztrákok gondoskodtak: egyetlen sárga laposuk, Dragovic egy magyar kapu előtti kavarodásnál csúnyán odarúgott Kádárnak, amiért a francia játékvezető felmutatta neki a másodikat is, így nagyon megnehezítette a sógorok dolgát. A bekapott gól és a kiállítás láthatóan sokkolta őket, aminek nyomán nem a jól megszokott “üljünk rá az eredményre, 10 emberrel csak nem egyenlítenek” stratégiát követte válogatottunk, hanem teljesen feltolta védekezését, igyekezett már az ellenfél 16-osánál labdát szerezni ami többször sikerült is. Jól játszott a magyar csapat, könnyed és tetszetős támadásokat, labdakihozatalokat láttunk, amelyek egyikéből el is dőlt a mérkőzés: a Szalait váltó Priskin indította egy kontratámadás során a kiugró – a Kleinheislert váltó – Stiebert, aki a finnországi góljához hasonlóan ismét a gyengébbik lábát használva pöccintette át a labdát a kifutó kapus felett.
Mivel a hátralévő időben semmi különös nem történt – a 10 ezres magyar tábor talán az Atlanti óceánig is elhallatszó éneklését kivéve – 44 év után győztesen tért vissza a magyar labdarúgó válogatott Európa futballporondjára. Egyénileg és csapatként is nagyon jól muzsikált a gárda, ha ezt a szintet képes lesz hozni a következő mérkőzéseken is, akkor van rá esély, hogy nem csak 3 várost érint majd a magyar válogatottra adaptált idei Tour de France.
Jegyzőkönyv:
Ausztria-Magyarország 0:2 (0:0)
Bordeaux, 34 ezer néző
gól: Szalai (63.), Stieber (87.)
kiállítva: Dragovic (Ausztria) a 67.percben