Loki – miért nem sikerül(t)?

Bár még pár nap hátravan a Debrecen Young Boys elleni Európa Liga visszavágó mérkőzésséig, és volt már rá példa -nem is egy- a futballtörténelemben, hogy egy csapat az idegenbeli 3:1-es vereséget követően megfordította a párharcot, vállalom a felelősséget hogy előre elkönyveljem a kupabúcsút.

Vajon miért nem sikerül(t) a magyar bajnoknak kiharcolni a csoportkörbe jutást?

Először is kicsit visszakanyarodnék az időben a tavalyi kiíráshoz, amikor is az aktuális legjobb, a Győri ETO nem kiemelként a Maccabi Tel Aviv csapatával került szembe és két sima vereséggel júliusban(!) búcsúzott a kupaküzdelmektől. Ott és akkor a magyar csapat UEFA koefficiense alapján kizárólag erősebb gárdát kaphatott a sorsolásnál, ami be is jött – az már egy más kérdés, hogy a felkészülés elején járó ellenféllel szemben miért csak a visszavágó második felében kezdett el futballozni a kisalföldi gárda.

Idén reménykedtünk abban, hogy a 2009-es és 2010-es csoportkörbe jutás alkalmával megszerzett UEFA pontok segítségével kegyes lesz a fortuna és talán könnyebb utat kövez ki a Debrecen részére.

Szerencsére a számítás bejött: a félamatőr északír Cliftonville csapata nem jelentett akadályt a Loki számára, mindössze az idegenbeli mérkőzésen elhullajtott UEFA pontok okán lehet bosszús a szurkoló.

A következő körben – immár nem kiemeltként – a jó ismerős fehérorosz BATE jutott ellenfélül. Azzal együtt, hogy 2 évvel ezelőtt ők jelentették a végállomást az akkori BL sorozatban, nem tűnt legyőzhetetlen ellenfélnek a gárda, amit csak erősített az a tény, hogy a szintén 2 évvel ezelőtt megismert albán Skenderbeu csapatát egyszer sem tudták legyőzni, mindössze az idegenben szerzett gól miatt jutottak tovább a boriszoviak.

Az első mérkőzést a kissé ideges kezdés után egyre magabiztosabban játszó hajdúságiak egy 11-es találattal megnyerték, és az utolsó pillanatokban kihagyott ziccer ellenére úgy tűnt hogy sikerült rátalálni a stabil csapatjátékot nyújtó fehéroroszok elleni sikeres taktikára.

A visszavágó remekül kezdődött: párperces hazai rohamok után jöttek a Loki-kontrák, amelyek egyike nyomán megítélt büntető értékesítésével immáron kétgólos volt a debreceni előny, ráadásul idegenben szerzett találattal. A nyugodt és pontos magyar passzolgatás láttán falfehér hazai játékosok és edző már kezdte volna elkönyvelni a kiesést, amikor Bouadla egy meggondolatlan belépő nyomán megkapta második sárga lapját és megfogyatkozott a Loki. Új meccs kezdődött, de immáron 2 ellenféllel szemben: a BATE mellett szintén komoly és rendíthetetlen tényezővé vált az IDŐ. Sajnos a „túlerő” győzött, a 94.percben véget ért a Debrecen idei BL szereplése.

Volt azonban egy „vigaszág”: az Európa Liga küzdelmeiben folytatódott a szereplés, és újból nem volt kegyetlen a sors a sorsolásnál: a mostanában kicsit leeresztett svájci Young Boys került a Loki neve mellé.

Az első mérkőzés csendes labdázgatással indult, mintha egy alapozásközi tétnélküli edzőmérkőzésen lettünk volna, ellenben az első valamirevaló akciót góllal fejeztek be a „fiatal fiúk”. Ugyanez igaz volt a hajdúságiakra is, akik Sidibe szemfüles találatával egalizáltak még a szünet előtt. A második félidőben fokozta a tempót a berni csapat amelynek meglett az eredménye: egy beadás után előbb a 2., majd a mérkőzés vége előtt pár perccel egy újabb beadás után a 3.találatot is megszerezték. Visszavágó augusztus 28-án, minden megtörténhet. Valóban minden megtörténhet?

Nézzük sorban mely tényezők állnak a bravúr útjában, mi gátol(hat)ja meg annak bekövetkeztét?

A csapat:

Kapusposzton elvileg jól áll a Debrecen,a  gyakorlatban kicsit árnyaltabb a kép: Novakovics első fordulóbeli bravúrjai és magabiztossága a kinti BATE meccsen hihetetlen gyorsasággal tűnt el, jómagam szerb játékostól még nem láttam olyat, hogy a tét ennyire agyonnyomta volna. Mind a kifutásoknál, mind pedig a védelem irányításában komoly hibákat követett el. A Young Boys elleni mérkőzésen már nem is ő állt a kapuban hanem Polekszics, aki mintha csak felvette volna a Novakovics által letett kesztyűt – ugyanazokban a tényezőkben mondott csütörtököt, talán kicsit nyugodtabb reakciókkal. Edző legyen a talpán aki ezek után választani tud, hogy vajon kit tegyen be a visszavágóra, valószínüleg az eddig a szezonban még nem foglalkoztatott Verpecz sem lenne jobb megoldás – igaz talán rosszabb sem.

A védelemben történt a nem túl kevés nyári változtatások egyike: jobbhátvéd posztra érkezett Jovanovics, aki az eddigi kupaszereplés alapján beváltotta a hozzá fűzött reményeket – igaz a kinti BATE meccsen lehet hogy minden máshogyan alakul, ha az első félidő végén 1:0-ás magyar vezetésnél nem reklamálja a bedobást hanem megküzd a labdáért Kondás edző orra előtt az oldalvonalon. A belső védőpáros teljesítménye már nem ennyire egyértelmű. Mészáros a hosszú eltiltása és a vissza-visszatérő sérülése után többször került jó formába, de voltak olyan meccsek is, amelyeken komoly helyezkedési- vagy labdakezelési hibákat vétett. Idei védőtársa Máté Péter, aki szintén túl van több súlyos sérülésen is, nagyobb ingadozások nélkül fokozatosan nyeri vissza formáját, noha a válogatott kerettagságot és PL  szerződést hozó teljesítménye minden bizonnyal örökre elérhetetlen marad. Rutinjával sok esetben pótolja a robbanékonyság hiányát és fejjátéka is rendkívül hasznos a csapat számára. Éppen ezért érthetetlen, hogy a két idegenbeli 3:1-es vereség 6 kapott gólja közül 5 beívelés nyomán született. Novakoviccsal és Poleksziccsel is számtalan mérkőzést lejátszott a két, alacsonynak semmiképpen nem nevezhető középső védő, ennek ellenére megmagyarázhatatlan dolgok történnek, ha állított vagy nem állított szituáció után középre ível az ellenfél. Nem érzem, hogy ezen a hiányosságon sokat lehetne javítani pár nap alatt, egy új belső-védőpárossal pedig az összeszokatlanság miatt lennének gondok. A védelem bal oldalán Korhut aránylag stabil formát fut, nem rajta múlik a Loki nemzetközi sikertelensége.

A középpályás játék általában a Loki erősségei közé tartozik, a hazai mezőnyben a legerősebb összetételt ők vonultatják fel. Az előző idény(ek)ben 1 védekező középpályást foglalkoztattak a meccseken, korábban Varga és Ramos, majd a tavalyi idényben Zsidai nyújtott magyar átlag feletti teljesítményt ezen a poszton. Az egy labdaszerző/terelő szerepeltetése lehetővé tette, hogy az adott csapatrészben a technikás, játékot szervezni tudó emberek legyenek többségben, nem véletlen, hogy Coulibaly távozása után ennyire sokan szereztek gólt, amelyek egy nagy részét a kreatív középpályáspok jegyezték. Idén viszont Varga visszatérésével és Zsidai kihagyhatatlanságával a kényszer vitte rá a szakmai stábot, hogy szakítson a jól bevált hadrenddel és valamennyire visszatérjen a 2009-es, 2010-es, sikereket hozó felálláshoz, ahol a tengelyben szereplő 2 labdaszerző mellett a két szélen Czvitkovics és Szakály személyében játszani és szervezni tudó játékosok alkották ezt a sort. A két szűrő végig erőssége is volt a csapatnak, a nemzetközi mérkőzéseken is a legkiegyenlítettebb játékot nyújtották, nincs tehát ok valamelyikük melőzésére. Mellettük sérüléséig Mihelic-csel, Bódival, Bouadlaával és Szakállyal most is rendelkezésre állnak a kreatív középpályások, a sérülések, eltiltások ellenére mindig akadt jelentkező a két szélre. A nagy különbség azonban kicsit ebből, de méginkább az akkori és mostani támadókontingens tudásszint-különbségéből adódik. Mert az egykoron sikeres hadrend ma is az lehet….-ne, ha lenne egy olyan univerzális játékos a középpálya előtt mint annak idején Rudolf volt. Ő volt annyira technikás – és a modern futball alapjait a Nancy-i akadémián kellő alázattal elsajátító – játékos, hogy ha kellett képes volt megtartani a labdákat, ha kellett jól leosztotta, ha kellett remekül ugratta ki a többieket, de akár ő maga is eredményes tudott lenni közelről és távolról egyaránt. Így már nem csak a két szélen volt kreatív játékos, hanem bárhol felbukkanhatott egy harmadik a támadóharmadban, akinek révén – a maga szintjén – kicsit kiszámíthatatlan volt a debreceni támadójáték. Arról nem is beszélve, hogy védekezni is könnyebb úgy, ha többet van a csapatnál a labda: mímelheti, elhitetheti az ellenféllel, hogy támadni akar és tud. A mai csapatban éppen ezen bukik meg a történet, ezért szerez a csapat még a magyar bajnoki mérkőzéseken is nagyon kevés gólt: a két védekezőbb középső ember előtt egy abszolúte nem kreatív játékos, Sidibe játszik. Bár nagyon hasznos és fárasztó munkát végez el a csapat szempontjából, de az ék mögötti embernek a támadáshoz sokkal de sokkal többet kell hozzátennie, még akkor is, ha egy híján az összes Loki gól az ő nevéhez fűződik. Ha ő lenne az ék, még akár jól is mutatna a bizonyítványa de éppen ez a pozíció a másik „ludas” az idei szereplésben. Tavasszal az a Kulcsár töltötte be ezt a szerepet, aki bár  saját elmondása alapján jobban szeret visszavont pozícióban játszani , ennek ellenére hétről hétre egyre jobb teljesítményt nyújtott, gólokat szerzett, javult a helyzetkihasználása és talán élete formájába került. Viszont jött egy sérülés – persze hogy a legrosszabbkor – és gyakorlatilag kiesett a nemzetközi kupaszezonra. Bekerült helyette először Tisza, majd Volas, akik lassabbak és teljesen más stílusú támadók mint a debreceni 70-es, majd Seydi, aki bár korábbi teljesítményét felülmúlja, ám látványos kondícionális problémákkal küszködik, mérkőzésenként maximum 30 percet bír azonos szinten futballozni. Valószínűleg az idén a DVSC-DEAC-hoz került, 41.évében járó Dombi Tibor is tovább bírná szusszal akár a nemzetközi mérkőzéseket is, jóllehet Seydi állapotába biztosan belejátszik a Ramadán utolsó betűig való betartása is – kár hogy ez utóbbi mindig a nemzetközi szezon előttre esik. A sérülése előtti Kulcsárt tehát nem tudták pótolni a hajdúságiak, a három csatár az 5 mérkőzésen összesen egy kiharcolt kiállítást és egy 11-est tudott összehozni.

A csapat mellett természetesen megvannak az egyéb tényezők is abban a sikertelenségben, amely minden felsorolt tényező ellenére is könnyen csaphatott volna át a másik végletbe, és amely talán a Loki újabb 10 éves aranykorszakát indíthatta volna el, nüanszokon múlt, hogy nem így lett.

A többségi tulajdonos úgy érezte, hogy az első két körnek nekiengedheti a csapatát a tavalyi kerettel, amely egyrészt összeszokott garnitúra, másrészt apróbb erősítéseket Jovanovics és Varga érkeztével így is eszközölt. Nem igazolt csatárt, valószínüleg úgy kalkulálhatott, hogy ilyen rövid idő alatt nem tud összeszokni a többiekkel, és amennyiben eléri a csapat valamelyik csoportkört úgy lesz idő összeszoktatni az új támadószekciót. Szima Gábor kockáztatott és jó kaszinósként majdnem nyert is, de egy apró hiba – egy „krupié” figyelmetlensége – véget vetett a nagy terveknek (amelyek egyébként igazolásokkal, merészebb üzletpolitikával, a fiókjában már le voltak fektetve, )

Az edző amolyan „szegény ember vízzel főz” módjára tömködte a lyukakat (eltiltottak, sérültek, formán kívüliek) , nyilvánvaló, hogy ha mindig rendelkezésre állt volna minőségi helyettes, többet tudott volna kihozni a mérkőzésekből. Kondás Elemér nem tartozik a rutinos edzők közé a nemzetközi kupák vonatkozásában, ennek ellenére a mérkőzésekre kialakított alaptaktika (egy-két kivételtől eltekintve) általában jónak bizonyul. Ezzel együtt a „meccselésben” talán a rutin hiányának betudhatóan nem tartozik a legráérzőbb trénerek közé, nem biztos, hogy mindig jó döntéseket hozott a mérkőzések során. A legelső mérkőzésen az északírek ellen talán lehetett volna kicsit korábban támadóbbá tenni a csapatot, az utolsó percekre beálló harmadik kreatív középpályás pályára lépése nyomán teljesen megváltozott a játék képe. A BATE elleni visszavágó mérkőzésen kívülről érezhető volt Bouadla túlmotiváltsága, ami a korán összeszedett első sárga lap nyomán „életveszéllyé” változott és az azonnali csere nélkül sajnos „halálossá” is lett.  Szintén a szakmai stáb felelőssége, hogy akár a bajnokságban, akár a nemzetközi kupában veszélytelenek a pontrúgások, különös tekintettel a szögletekre és a nem középről járó szabadrúgásokra.

Több összetevője van tehát a sikertelen szereplésnek, és ha valakinek nem lenne világos miért nem várhatunk csodát a svájciak elleni visszavágón, íme a lista:

• Nem áll rendelkezésre határozott, jó formában védő hálóőr
• A svájciak az első mérkőzés után erőltetni fogják a beíveléseket, a Loki belső védői közül viszont nem lehet pályára küldeni olyan kettőst, amely egyszerre összeszokott, jól fejel, megérti magát a kapussal, és jól kommunikál a többiekkel
• Szakály és Bouadla nincs formában, Mihelic sérült, gyakorlatilag nem működik a középpályás játék “előre” része
• Nincs egy Rudolf-szerű játékos a keretben aki képes lenne megteremteni a kapcsolatot a középpálya és a csatársor között
• Nincs egy még csak közepes formában lévő ék sem a csapatban, akiben benne lenne a gólszerzés lehetősége.
• Bár az új stadionban minden nemzetközi kupameccsét megnyerte a csapat, a svájciak elleni visszavágó mérkőzésre az ultrák egy már-már szándékosnak tűnő fegyelmezetlensége miatt a kapu mögötti teljes rész üresen marad – csak reménykedni lehet, hogy a stadion többi része azért megtelik…

De hogy mégse legyen ilyen gyászos vége a cikknek, egy régi futballanekdotát szeretnék idevágóan átalakítani. Történt egyszer, hogy egy csapat magabiztosan vezette a tabellát az egyetlen rivális előtt és a szurkolók pár fordulóval a bajnokság vége előtt egy győztes mérkőzés után koccintani szerettek volna a bajnoki címre. De az mégsem járta, hogy előre igyanak a medve bőrére, ezért azt találták ki, hogy koccintanak az ellenfél második helyére. Bejött a terv, gond nélkül meglett az aranyérem.

Szeretném, ha a Young Boys történetének legszerencsétlenebb meccsét könyvelné el 2014. Augusztus 28-án, a Nagyerdei Stadionban!