Diósgyőr – FK Krasznodar 1:5 – ekkora a különbség az NB1 és az orosz élvonal között

A selejtező harmadik fordulójára egyetlen csapatunk maradt versenyben a labdarúgó Európa Ligában, a Diósgyőri VTK, amely albérletben, a debreceni Nagyerdei stadionban fogadta a miénknél sokkalta magasabban jegyzett orosz bajnokság ötödik helyezettjét.
Az első félórában a DVTK, lelkes közönsége támogatásával egészen jól tartotta magát, de aztán a félidő hajrában a Krasznodar – főleg nagyon technikás brazil légiósai révén – fokozta a tempót és két gólt is berámolt Antal Botond kapujába – már ekkor eldőlni látszott a meccs és talán a továbbjutás kérdése is.
Szünet után Tomiszlav Szivics jó cseréinek is köszönhetően jobban kezdtek futballozni a borsodiak és előbb egy les miatt – tévesen – anullállt gólt, majd egy perccel késöbb már egy érvényeset is szereztek, egy ragyogó akció végén Bognár parádés passzát Bacsa lőtte be.
Sajnos azonban 1-2 után a mieink nem bírták a Krasznodar által ismét felpörgetett tempót, pillanatok alatt visszaállt a kétgólos különbség, amely – valljuk meg – rövidesen tovább nőhetett volna. Antal kapus hatalmas felelőtlenségét követően – cselezni kezdett a saját 16-osán belül, majd rosszul lépett – még az üres kapu is ott tátongott elöttük, de ezen kívül is számtalan vendéghelyzet maradt ki.
A végén aztán a jogosan megítélt 11-est – ekkor már Rados állt a diósgyőri kapuban a sérült Antal helyén – és egy sokadik ziccert már belőtték a Krasznodarból érkezők, eldöntve ezzel gyakorlatilag minden vitás kérdést.
Aki tehát a kupameccs előtt abban bízott, hogy a DVTK-nak sikerül olyan eredményt elérnie, amely reményt ad az oroszországi visszavágóra, csalódott, ám a realitás sajnos valóban ez.
Véget ért tehát kupacsapataink számára egy újabb hét; a Debrecen reményei még élnek, a Diósgyőr viszont már egészen biztosan csak a hazai küzdelemsorozatokra koncentrálhat.
LABDARÚGÓ EURÓPA-LIGA
3. SELEJTEZŐKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS
DIÓSGYŐRI VTK–FK Krasznodar (orosz) 1–5 (0–2)
Debrecen, 4825 néző. V: Bülent Yildirim (török).
DVTK: Antal (Rados, 80.) – Eperjesi (Bognár I., a szünetben), Alves, Debreceni (Grumics, a szünetben), Husic – Egerszegi, Kádár, Elek – Gosztonyi, Németh M. – Bacsa. Vezetőedző: Tomiszlav Szivics.
FK KRASZNODAR: Szinicin – Martinovics, Sigurdsson, Jedrzejczyk, Kalesin – Gazinszkij, Ahmedov, Laborde (Bisztrov, 58.), Joaozinho – Pereyra (Pomerko, 81.), Ari (Wánderson, 58.). Vezetőedző: Oleg Kononov
G: Bacsa (49.), ill. Ari (28.), Ahmedov (40.), Pereyra (51.), Joaozinho (88. – 11-esből), Bisztrov (90.)

Share Button

Juhász Attila

Juhász Attila vagyok! A Komlósi Oktatási Stúdió hallgatójaként szereztem újságírói szakképzettséget, nyolcadik éve foglalkozom riporterkedéssel, újságírással, azóta rendszeresen tudósítok sporteseményekről az írott- és az elektronikus sajtó területén is. Cikkeim, interjúim jelentek már meg más-, nem sportos témakörökben is. Dolgoztam már mint a Lánchíd Rádió, a JégKORONG című újság, és a Flag-polgári magazin munkatársa is. Az onlajnok.com, internetes sportközvetítésekkel foglalkozó oldal szerkesztő-riportere, a jégkorong MOL liga TV kommentátora és a Nemzeti Sport című napilap helyszíni tudósítója vagyok. A sportriport magazint barátommal, kollégámmal, Labanc Csabával azért alapítottuk, hogy mi is és a kedves olvasók is egy kicsit jobban bepillanthassanak a sportélet kulisszái mögé! Kellemes kikapcsolódást kívánok minden kedves olvasónknak! HAJRÁ MAGYAR SPORT!

Ez is érdekelheti