A Liga-kupa is az Üllői útra került

A Ferencváros csapata nyerte az utolsó alkalommal kiírt Ligakupát a hazai pályán játszó Debrecen ellenében.

ligakupa 008

Ugrai büntetőjét Verpecz nem védhette

Mindkét csapat vegyes kezdőtizeneggyel állt fel, rutinos labdarúgók mellett a fiatalok is helyet kaptak, és éppen egy ilyen párharcot követően szerzett vezetést a zöld-fehér gárda a mérkőzés 8. percében: Berdó buktatta a szép labdaátvételt bemutató Csukicsot a 16-oson belül, a megítélt büntetőt pedig Ugrai lőtte a kapu bal alsó sarkába.

ligakupa 035

Nagy volt a feszültség a játéktéren

Az ezúttal hazai pályán tiszta pirosban pályára lépő hajdúságiak fokozták a tempót, de gól helyett csak piros lapot sikerült elérniük, amikor a 32.percben Ludánszki nagyon elkésett egy becsúszással és a labda helyett Gyömbér lábát találta el a kezdőkörben. Fábián játékvezető azonnal kiállította a sérülést okozó játékost, Gyömbér még 8 percig pályán maradt, de később le kellett cserélni. A két edző felváltva reklamált a játékvezető ítéleteinél, és ebből a partvonal melletti csatából is a hazaiak jöttek ki rosszabbul: Kondás Elemér a második félidőt már csak a lelátóról követhette.

ligakupa 032

Brkovics fejese nyomán szépít a Loki

A folytatásra kettőscserét végrehajtó Lokiban az újak (Bódi és Balogh) szinte még meg sem találták a helyüket a pályán, mikor duplájára nőtt a ferencvárosi előny: Korhut és Verpecz addig várt egymásra egy hazagurított labdánál, hogy Nagy Dániel – Korhut lábát is eltalálva – kihalászta a játékszert és a hálóba passzolt. A második gól csak olaj volt a tűzre az addig sem túl nyugodt mérkőzésen, sok volt a szabálytalanság és a játékosok is csak hergelték egymást.

A 73.percben visszatértek a debreceni remények, Bódi szögletét Brkovics fejelte a jobb felső sarokba megadva a hangulatot a mérkőzés hátralevő szakaszára. Gól azonban a fokozódó hazai nyomás ellenére nem esett, bár Bódi egy szabadrúgás nyomán a felső lécet találta el, nem változott az eredmény. A Ferencváros a Magyar Kupa mellé a Ligakupát is hazavitte, és ki tudja meddig őrizheti is.

Ezzel véget ért a 2014-15-ös magyar futballidény, pár hét szünet után folytatás július első napjaiban a nemzetközi kupák selejtezőivel.

 

DVSC-Teva – Ferencváros 1:2 (0:1)

Debrecen, 4000 néző, vezette: Fábián

Gól: Brkovics a 73., illetve Ugrai (11-esből) a 8., Nagy D. a 48. percben

Share Button

Ez is érdekelheti