Vereség után, nemzetközi feladatok előtt – Korhut Mihály

Szombaton este az OTP bank liga negyedik fordulójában már második vereségét szenvedte el az idei bajnokságban, a címvédő DVSC-TEVA, amely második fővárosi fellépésén is rúgott gól- és szerzett pont nélkül maradt. Az MTK után az Újpest is 1-0-ra győzte le a BL selejtező harmadik fordulójában, Boriszovban drámai körülmények között alulmaradó hajdúsági együttest!
De kesergésre nincs idő a Debreceni VSC háza-táján. Jövő héten Bernben kell pályára lépni az Európa Liga csoportkörébe jutásért és nyakunkon a válogatott Európa bajnoki selejtezői, ahol több debreceni játékos is érdekelt lehet! Közülük a balhátvéd Korhut Mihállyal az újpesti mérkőzés után sikerült egy kicsit beszélgetnünk!
Az első négy bajnokin csupán négy pontot gyűjtött a DVSC. A boriszovi, drámai BL búcsú viselt meg ennyire benneteket, vagy mi lehet az oka a Loki mostani gyengélkedésének? Hogyan látod ezt?
– Természetesen megviselt minket a BL kiesés, de profik vagyunk, túl kell tennünk magunkat ezen, nem siránkozhatunk sokáig. Valóban négy meccsen csak négy pontot szereztünk, de ebbe belejátszottak megpattanó labdák, feleslegesen összeszedett lapok is. Összességében szerintem nem vagyunk rosszabbak mint voltunk, többnyire egyéni hibák, fegyelmezetlenségek okozzák például a kiállításokat, de ez csapatjáték, Boriszovban és Újpesten is akik a pályán maradtak, kettőzött erővel küzdöttek a sikerért. Ezeken a meccseken végül nem sikerült, de ezekből tanulnunk kell, a jövőben sokkal fegyelmezettebbnek kell mindenkinek lennie és akkor ismét jönni fognak a sikerek.
Nagyon fontos nemzetközi mérkőzések előtt állsz klub- és válogatott szinten is. Hogyan látod a Loki- és a magyar válogatott esélyeit a Young Boys, illetőleg mondjuk az északír válogatott elleni meccsekre tekintve?
– Meglehetősen sűrű a programunk, valóban nagyon komoly csatát várnak ránk és most meg lehet mutatni, hogy mire vagyunk képesek! Úgy gondolom, hogy az Európa Liga play off körének sorsolásakor az öt, lehetséges ellenfél közül talán még a leginkább verhetőt kaptuk, szerintem 60:40% az esély a továbbjutásra, viszont nem a mi javunkra. Azt a társaim nevében is megigérhetem, hogy tisztességesen fel fogunk készülni a svájci csapat elleni mérkőzésekre, kielemezzük Őket és mindent megteszünk azért, hogy bravúrt érjünk el és a csoportkörbe jussunk! Ehhez viszont mindenképpen jobb- és amint már említettem, fegyelmezettebb játékra lesz szükségünk!
És a válogatott? Mennyire várod már mondjuk az északírek elleni meccset? Nyilván arra számítasz, hogy kezdőként futhatsz ki a Groupama Aréna gyepére.
– Mind a 16 NB I-es együttesnek van legalább egy bal oldali védője, így vetélytársból nincs hiány a válogatottba kerülésért. Addig még van hátra 3 teljes hét, persze bízom benne, hogy Pintér Attila szövetségi kapitány számít rám a keretben! Azt azért mindenképpen előnynek érzem, hogy itthon kezdünk és nem mondjuk a románok ellen, egy idegenbeli meccsen. Talán ott mi leszünk az esélyesek és élni kellene egy hazai győzelem adta lehetőséggel, mert egy jó EB selejtező rajt lendületet adhat a továbbiakra nézve is!

Share Button

Juhász Attila

Juhász Attila vagyok! A Komlósi Oktatási Stúdió hallgatójaként szereztem újságírói szakképzettséget, nyolcadik éve foglalkozom riporterkedéssel, újságírással, azóta rendszeresen tudósítok sporteseményekről az írott- és az elektronikus sajtó területén is. Cikkeim, interjúim jelentek már meg más-, nem sportos témakörökben is. Dolgoztam már mint a Lánchíd Rádió, a JégKORONG című újság, és a Flag-polgári magazin munkatársa is. Az onlajnok.com, internetes sportközvetítésekkel foglalkozó oldal szerkesztő-riportere, a jégkorong MOL liga TV kommentátora és a Nemzeti Sport című napilap helyszíni tudósítója vagyok. A sportriport magazint barátommal, kollégámmal, Labanc Csabával azért alapítottuk, hogy mi is és a kedves olvasók is egy kicsit jobban bepillanthassanak a sportélet kulisszái mögé! Kellemes kikapcsolódást kívánok minden kedves olvasónknak! HAJRÁ MAGYAR SPORT!

Ez is érdekelheti